2012. július 21., szombat

Súlyos Globális Bankárbotrány Került Napvilágra – Áttörő Hír A Fősodratú Médiában




Végre reflektorfénybe került az a félig burkolt működés, mely a színfalak mögött folyt pár éve: a bűnös bankárok leszerelése. Most tudjuk pontosan, e bankárok százai miért köszöntek le nagy tömegben világszerte az utóbbi hónapokban. Tudták, mi folyt. A lemondás nem védi meg őket a bűnvádi eljárástól, jóllehet, a hatóságok tudják, kik ők, és mit tettek. Szeretnék rámutatni, valójában milyen nagy volumenü dolog is ez, mert a világban minden kapzsiság, háború, szegénység és korrupció oka a pénz! Ez a monetáris rendszer irányításán és manipulációján keresztül történik, úgy, hogy az oligarchiák ügyesen játszottak kártyáikkal. Olyanok, mint a maffia, csupán sokkal nagyobbak, mert kulcspozíciókat foglalnak el világszerte a pénzügyben, politikában és a vállalatoknál. Így, ez valójában a vadállat szívére mért csapás, ezért ilyen nagy dolog, és remélhetőleg nagyon messze nyúló pozitív következményei lesznek az egész bolygó számára! Ha ez egy kicsit túlzottnak tűnik, vagy túlságosan is drámainak – hehe – akkor csupán várjunk, míg a fosztogatás igazi terjedelme napvilágra nem kerül! Nyilvánvalóan ez olyan jelentőségű, hogy a legtöbb ember felfogóképességét meghaladja a vagyon óriási összege, melyeket jogtalanul szipolyoztak ki minden nemzettől a bolygón nemzedékeken keresztül. Képzeljenek el mindenki (a világon szinte mindenki) jövedelmének egy jelentős százalékának ellopását legalább 80 évig, vagy tovább. Alapjában véve ez a lényeg, és ez egy elképzelhetetlen pénzösszeg, melynek legnagyobb részét olyan emberektől vették el, akik küszködnek, hogy megéljenek, vagy épp túléljenek! És ez csupán a jéghegy csúcsa azt illetően, ami ebben az őrült világban folyt [és folyik]!

20 további bank hajtotta fel a kamatlábakat: brit bankárok most bűnvádi vizsgálatnak néznek elébe a botrány kapcsán, melyet éveken keresztül tartottak titokban.

A Barclays részvények 15 %-kal estek, ahogy  Diamond-on a nyomás növekszik.
George Osborne új büntetőjogi szankciókat ígér a piac visszaélőinek
RBS, HSBC és Lloyds, a vizsgálat alatt szintén megnevezett bankok, ahogy a botrány szélesedik

Daily Mail By JAMES CHAPMAN, BECKY BARROW, RUTH SUNDERLAND and ROB DAVIES PUBLISHED: 17:53 EST, 28 June 2012 | UPDATED: 01:56 EST, 29 June

Három kontinensen át bankárok százai sodródtak bele a kamatláb fixálási botrányba, mely miatt a Barclays vállalatvezetője, Bob Diamond az állásáért volt kénytelen küzdeni. Ahogy növekedett a nyomás Nagy-Britannia legjobban fizetett bankvezérén, hogy lemondjon, a képviselők úgy hallották, más pénzintézetek piszkos ügyei a világ körül szintén vizsgálat alatt vannak. Legalább 20 bankot gyanúsítanak, így a bűnügyi nyomozás rájuk is kiterjedhet a jövőben!. A Barclays Bank Tower, Churcill Place, Docklands: a bankot 290 millió fontra bírságolták a pénzpiac kamatlábainak spekulációjára tett kísérlet végett. A HSBC szintén vizsgálat alatt áll, ma derült ki, Barclays Bank Tower, Churchill Place, Docklands: A bankot 290 millió fontra bírságolták a pénzpiac kamatlábainak spekulációjára tett kísérlet miatt. A HSBC egy a 20 másik bank közül, amely szintén vizsgálat alatt áll; kiderült ma, hogy a Barclays részvényei 15,5 százalékot buktak egy nap alatt, ahogy az implikáció esett, értékéből eltörölve 3,7 milliárd fontot. A Barclays-t 290 millió fontra bírságolták a napvilágra került megsemmisítő e-maileket követően, mely szerint a kereskedőik manipulálták a London Interbank Rátát (Libor) [a londoni bankközi kamatláb] – azt a rátát, melyen a bankok kölcsönadták egymásnak a pénzt. George Osborne brit pénzügyminiszter elmondta az Alsóháznak, az átváltásokat „úgy olvassák, mint egy sírfeliratot a beszámíthatatlanság korára”. A brit pénzügyi ág legsötétebb napja a 2008-as pénzügyi válság óta:

- A Serious Fraud Office [SFO] [*] nyomozóiról napvilágra került, hogy pénzügyi felügyelőkkel beszélnek a botrány kapcsán.
- David Cameron és Ed Miliband nyomást gyakoroltak Mr. Diamond-ra, hogy lemondjon
- A Barclays-t és más bankok esetében megerősítették az elítélő határozatot egy hivatalos jelentésben a komplex kölcsön rossz eladásáról, melyet 28 000 kis cégnek ajánlottak.
- Mr. Osborne új büntetőjogi szankciókat helyezett kilátásba azoknak, akik bűnösök a piaci visszaélésben
- Downing Street egy növekvő lármázásnak nézett szembe, egy a Nagy-Britannia bankjainak etikájába való, egy bíró által vezetett nyilvános kivizsgálás miatt

Sírfelirat a beszámíthatatlanság korára”: George Osborne ma eligazítást tartott az Alsóház képviselőinek a lelepleződő bankbotrányról. David Cameron, aki egy EU csúcson van Brüsszelben, egy „szerfelett komoly botrány”-ként írta le a helyzetet. Mr. Diamond, aki a Barclays tőkéjéért felelt abban az időben, amikor a kereskedők, akikről tudott, hogy spekuláltak a piacon, felajánlotta, hogy lemond a rövid lejáratú bonuszáról erre az évre. Ellenben még mindig jogosult fontok millióira fizetési papírja szerint, és hosszúlejáratú részvény ösztönzőkre. Megkérdezve, mennyivel szélesebbre nőhet a kamatláb rögzítés botránya, a kancellár azt mondta a képviselőknek: „HSBC és RBS kettő a vizsgálat alatt lévő bankok közül. Azonban a nemzetközi bankok, úgymint, a UBS és a Citigroup szintén vizsgálat alatt állnak, részben ebben az országban levezényelt tevékenységeik miatt.” Mr. Osborne elmondta: teljes hatását a gazdaságra és a magánszemélyekre „rendkívül nehéz kidolgozni, mert a Libor rátát fel - és lefelé manipulálták.” „Néha a kamatláb túl alacsony volt a valódi piaci árhoz képest, és néha pedig túl magas” – mondta. „A Pénzügyi Szolgáltatások Hatósága [Financial Services Authority] jóllehet tisztázta, ez hozzájárult az ország pénzügyi stabilitásának veszélyeztetéséhez, és ennek az ára hatalmas.” „Tracey McDermott, végrehajtási igazgató az FSA-nál azt mondta: „a kezdeti jelek szerint, a Barclays nem az egyetlen cég volt, mely ebben érintett.” Az RBS-sel és HSBC-vel egyetemben, más bankok is vizsgálat alatt vannak, beleértve a Lloyds-ot, JPMorgan Chase-t, Németország Deutsche Bankját és Tokyo Mitsubishi Bankját. Számos alkalmazottat már kirúgtak, felfüggesztettek, vagy kertészkedő szabadságra fogtak különböző bankoknál, beleértve az államilag támogatott RBS-t, mely elbocsátott és felfüggesztett „számos” alkalmazottat, habár a bank elhárította a magyarázatot.

AZ ELBOCSÁTOTT RBS KERESKEDŐK AZZAL VÁDOLJÁK A BANKVEZETŐKET, HOGY ÖSSZEJÁTSZOTTAK AZ ALKALMAZOTTAKKAL, HOGY NYERÉSZKEDHESSENEK A KAMATRÁTÁKKAL

Az állítólagos eljárás az RBS-nél akkor kezdődött, amikor Fred Goodwin volt a vállalatvezető.

A Royal Bank of Scotland [Skót Királyi Bank] menedzsereit azzal vádolják, hogy összejátszottak a pénzpiac [árfolyam] spekulációja érdekében egy hajdani alkalmazott által a bíróságra benyújtott iratok szerint. Tan Chi Min, a delta kereskedés néhai feje az RBS globális bankári és piaci tevékenység osztályának vezetője Szingapúrban, azt állítja, hogy a menedzserek elnézték az összejátszást munkatársaik között, hogy a Libor rátát mesterségesen magasra, vagy alacsonyra tegyék, hogy így maximalizálják a nyereséget. Megnevezett öt alkalmazotti tagot, akiről azt állítja, kérték, hogy módosítsák a Libor rátát, és említett három rangidős menedzsert is, akikről azt mondta, tudták, mi folyt. Azt is mondja, hogy a gyakorlat „tudott volt más RBS rangidős menedzsment tagok előtt”. Mr. Tan, akit végül elbocsátottak erősen helytelen irányításért, az RBS-nél dolgozott 2006 augusztusától 2011 novemberéig, és azt gondolják, hogy az állítólagos eljárás akkor kezdődött, amikor Fred Goodwin volt a vállalatvezető. Azt állítja, hogy őt tették bűnbaknak a mulasztás miatt, melyet a menedzserek elnéztek, és [most] jogtalan elbocsátás miatt perel. A New York-ban beadott bírósági iratokban, az osztály intézkedések részeként, Mr. Lin megemlíti a kockázati értékpapír alap [hedge fund] főnököket is, akik fontok ezreit adták a Konzervatív Pártnak. Azt állítják, hogy a hedge fund Brevan Howard kérte az RBS-t, hogy rögzítsék a pénzügyi adatokat hamis előterjesztések létrehozásával. Az alap 10 000 fontot ajándékozott a konzervatív pártnak [Toryknak], és 3 542 fontot költöttek repülőutakra George Osborne részére, hogy részt vegyen egy konferencián 2008-ban. Az RBS azt mondja, hogy biztos sikeresen meg tudná cáfolni Mr. Tan állításait!

Múlt éjjel, jelentések szóltak arról, hogy a bankot 150 millió fontra bírságolják hasonló vétkek miatt, melyeket a Barclays követett el. A Lloyds azt mondta, hogy felfüggesztett két kereskedőt. Az ICAP, a vezető City brókercég, a Tory adományozó, Michael Spencer vezetésével, amely szintén érintett a botrányban. Egy alkalmazottat függesztett fel, és kettőt „adminisztratív szabadságra” helyezett. Egy rangidős menedzser az U.S. óriás, a Citygroup japán tevékenységénél, múlt évben otthagyta a céget, miután osztályát a hatóságok átmenetileg eltiltották a Libor-hoz és annak tokiói megfelelőjéhez, a „Tibor”-hoz kapcsolódó kereskedéstől. Az óriás svájci bank, a UBS azt mondta, hogy megkeresték a szabályozókat információval az árfolyam meghatározási rendszer visszaélései kapcsán. A Libor ráta döntő, mivel egy kulcs alappont az ezermilliárd font értékű pénzügyi termékek miatt.Az amerikai és angol hatóságok által a Barclays bankra kiszabott 290 millió £-os bírság, melyet szerdán határoztak meg, valószínűleg csak kezdete más, a globális megtévesztéshez felzárkózott bankok ellen irányuló büntetéshullámnak és polgáriper-sorozatnak. A Royal Bank of Scotland és a Lloyds két másik, az Egyesült Királyságban települt bank, melyeket a vizsgálat részeként megfigyelnek. Szakértők szerint a bankok többmilliárd fontot tettek félre a kártérítésekre, hogy fedezzék kötelezettségeiket, melyek a konspirációból erednek.A korábbi liberális demokrata államkincstári szóvivő, Lord Oakeshott azt mondja, hogy ha egyszer bármilyen bűnvádi vizsgálat megindul, egy nyilvános kivizsgálást kell majd tartani – mint, amilyet a média etikában Lord Leveson vezetett. „Nyilvánvalóan, a férgek, akik most másznak ki a kövek alól a bankszektorban, még rosszabbak, mint azt közülünk bárki gondolná.” – tette hozzá.

SZAVAK, MELYEK VISSZATÉRŐLEG KÍSÉRTIK A BANKVEZETŐKET

George Osborne, az Egyesült Királyság pénzügyminisztere és Bob Diamond, a Barclays Plc. ügyvezető igazgatója részt vesz egy ülésen a Világgazdasági Fórum [World Economic Forum (WEF)] éves találkozóján 2011-ben Davosban, Svájcban.

Beszéd: Bob Diamond George Osborne mellett a Davosi Világgazdasági Fórumon 2011 november 3-án, a Barclays vállalatvezetője a BBC Today programjának megnyitó üzleti előadást tartott. Ma, szavai visszatérnek kísérteni őt. „A bankoknak a bizalom helyreállítására van szüksége, hogy a polgárok megbízzanak az intézményben. Ebben szenvedélyesen hiszek.” Pár hónapon belül ezen állítás kijelentését követően, a Barclayst bűnösnek találták adófizetés elkerülésének összeesküvésében, hogy meglopják az adófizetőket hozzávetőleg 500 millió fonttal. Korábban, 2011-ben, bűnösnek találták abban, hogy rávették az idősebb ügyfeleket, hogy életük megtakarításait kockáztassák a tőzsdén. Közel 12 000 ügyfél vesztette el megtakarításainak a felét. Ezen a héten bűnösnek találták a Libor kamatláb „súlyos és messze ható” manipulálásának kísérletében, és utasították, fizessen 290 millió font bírságot. „Tudom, milyen dühösek az ügyfelek az olyan ügyek miatt, mint a kifizetést védő biztosítás. Ezért dolgozunk keményen, hogy tisztázzuk a kereseteket, olyan gyorsan, amennyire az lehetséges. Rendbe akarjuk hozni a dolgokat.” Amikor egy személy igényel egy hitelkártyát, vagy személyi kölcsönt, megvásárolja a biztosítást, hogy pénzt kapjon, ha elveszíti állását, vagy a meggyengült egészsége miatt abba kell hagyni a munkát. A bankok viszont, beleértve a Barclayst, eladták a biztosítási kötvényeket olyan embereknek, akiknek nem volt rájuk szüksége. A Barclays azt mondta, hogy a PPI botrány 1 milliárd fontba fog nekik kerülni. Négy hónappal e beszéd megtartását követően, beismerte, a számla megnövekedett 1,3 milliárd fontra. „Számomra azonban a kultúra kérdése az, ahogyan az emberek viselkednek akkor, amikor senki sem figyeli őket. Kultúránknak olyannak kell lennie, hogy a vásárlók és ügyfelek érdekei legyenek minden általunk meghozott döntés középpontjában, ahol mi mind bizalommal és tisztességgel cselekszünk.” A Pénzügyi Szolgáltatások Hatósága [Financial Services Authority] ezen a héten a Barclayst bűnösnek találta „sok éven keresztül folytatott” meg nem engedett magatartásban. Az USA Igazságügyi Minisztériuma egyszerűen azt mondta, hogy a bank „törvényellenes magatartásban” [illegal conduct] volt vétkes a Libor ráta manipulálásának kísérletében. A Barclays kultúrája megengedte a kereskedőknek, hogy manipulálják a Libort-t az ajánlatokban, azért, hogy milliókat zsebelnek be bónuszokban, és hogy színleljék azt, hogy a bank egészségesebb állapotban van, mint amilyenben volt.


* Serious Fraud Office [SFO] – Brit kormányzati osztály, melynek munkája kivizsgálni a komplikált csalási ügyeket (tisztességtelen üzleti gyakorlatokat), hogy rájöjjenek, vajon a vállalatok csaltak-e, vagy jogtalan módokon kerestek pénzt. Az SFO-nak joga van kérni a rendőrséget, hogy embereket vádoljanak meg, ha csalásban bűnösnek találják. [Forrás: Longman Dictionary of Contemporary English]


Fordította: Filament és Magellán


3 megjegyzés:

  1. Áldás!

    Józan paraszti ésszel megkérdezném hogy:
    - a megnevezett gigantikus pénzbüntetések hová vándorolnak? Nyilván az államkasszába?
    -De ugyebár az állam, maga nem véletlenül a bankok kezében van? A felügyelet is. Akár a PSZÁF idehaza.

    Mire költik?
    Az adófizetőkre?
    Ha mégis: a további megvezetésünkre?
    Mert hogy nem kap belőle senki vissza semmit, hisz lehetetlen visszafejteni a számokat az biztos.
    -Gumibotra, kamerákra, Echelonra, HAARP-ra,"védőoltásokra" stb?

    VálaszTörlés
  2. A másik: ha ez átütő hír a médiában, akkor nem véletlen. Ugyanaz a front.
    -Botránykeltés, a bankárok utálata, zavargások keltése, hatalmuk erősítése.
    Nem lesz belőle semmi.

    VálaszTörlés
  3. Ezek nem gigantikus pénzbüntetések, csak a mi tudatunknak az.
    Úgy gondolom, hogy a nemzetállamok adósságcsapdába csalása, élen az 1900-as évek elején karácsonykor az amerikai kongresszusban átnyomott FED alapítással hozta a legátütőbb eredményeket számukra. Ehhez képest a kamatjátékok kis halak kis játékai.
    Mindennap megnézem ezt az oldalt. Köszönet a sok munkáért.

    VálaszTörlés