2012. július 3., kedd

A Gonosz Megsemmisítése: Ár És Következmény





Mára nyílvánvalóvá vált, hogy nem lehet egyik napról a másikra véget vetni a többezer éve tartó őrületnek! Az idők során számos lehetőség nyílt meg és foszlott szét, de a sötétek végső megdöntése még várat magára! Azonban nem tagadhatjuk azt a tényt, hogy a dolgok számunkra kedvezően alakulnak.

A bankárok lemondása hatalmas mennyiségben, a vatikáni pénzmosási botrány, melyek lassan fejlesztik a többség tudatosságát, a fokozott társadalmi részvétel a tömeges akciókban a hatalmas intézmények ellen, melyeknek célja a szólásszabadság korlátozása és a szabad hozzáférés a fontos információkhoz az interneten, ezek mind olyan jelek, melyek arra mutatnak, hogy az alapvető ellenőrzési rendszerek összeomlóban vannak!

Benjamin Fulford nemrégiben azt mondta, hogy szeptemberben az USA dollár, mint közös fizetőeszköz eltűnik a színről. Drake legutolsó interjúja szerint a sötéteknek úgy tűnik befellegzett, mert egy darabig tárgyaltak a békés megadásról, de a helyzet változott és nem lesz a dolognak "jó vége" számukra!

A probléma most az, hogy hogyan "bánjunk el" velük, figyelembe véve, hogy:
- Mindent elvesztettek, kivéve a markolatot az apokalipszis ravaszán, és megfogadták, hogy harcolnak az utolsó emberig
- Abban a helyzetben vannak, hogy nincs vesztenivalójuk, így akár konfliktus is lehetne a dologból, mely fegyveres összecsapássá is fajulhatna. Adjuk meg nekik az elégtételt, hogy az összecsapások miatt számos ember közülünk az ő sírjaikba kerüljön?

A letartóztatások késedelme növekvő számú frusztrációt és pesszimizmust, illetve a dezinformátorok térnyerését hozta magával! Szerencsére a kollektív tudatosság emelkedőben van, így már sokkal nehezebb "megvezetni" az embereket! Az elmúlt néhány hónap történései, de a közeli jövő is számos olyan dolgot (fog) tartalmaz(ni), melyekből sokat okulhat az emberiség.

Lehetséges, hogy nem tudnánk megtalálni a konkrét problémás területeket, és a nehézség fokát, amilyenek voltak e nagy csata frontvonalai a gonosz ellen, és melyekkel még mindig szembe kell nézni, mialatt a legnagyobb háborút vívják meg, melyet az emberiség valaha vívott."
Mindez egyetlen dolgot jelent: az emberiség nem fog meghátrálni!

 
Következzen néhány figyelemre méltó esemény, melyekre nemrég derült fény:

Szentségtelen felfordulás, a Vatikán elismeri a maffia pénzmosási botrányt! A Vatikáni Bank most média-össztűz alatt van ahogy a jelentések felszínre kerültek, melyek arról számolnak be, hogy az ügyészek azt valószínűsítik, hogy az előbb említett bank a szicíliai maffia pénzmosodája!

Egy eltűnt lányt elraboltak, és erőszakkal rávették, vatikáni szexpartikon való részvételre! Egy tinédzser lányt 30 évvel ezelőtt elrabolt egy bűnbanda a vatikáni rendőrség segítségével, hogy vatikáni orgiákra hurcolják akarata ellenére, mondta a Katolikus egyház vezető ördögűzője, aki mellesleg Harry Pottert úgy jellemezte, hogy "az az ördög műve!

Az emberi áldozatoknak számos formája van:
- Kiskorúak megrontása
- Nonkonformisták elleni merényletek
- Repülőgép szerencsétlenség okozása, illetve személyszállító hajó elsüllyesztése
- Háború és népirtás
- Tömeges népirtás a WHO segítségével

Csak 1 "entitás" van, amely számon tart és feljegyez minden bűnesetet a Vatikánnal kapcsolatban. A Svali Revelations (kinyilatkoztatások) segít megérteni többet abból, mi is folyik valójában a vatikáni templom alatt!

Elég nehéz elfogadnunk azt, hogy azok, akikben bíztunk, valójában ők testesítenek meg minden rosszat társadalmunkban, de a gonosz megsemmisítésében a legnehezebb a bennünk lakozó rossz megsemmisítése! Ahhoz a ponthoz érkeztünk, amikor meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mi a legjobb eljárás a sötétekkel kapcsolatban anélkül, hogy magunk is olyanokká válnánk, mint ők.

 

Hogyan lehetne figyelmen kívűl hagyni a létezésüket, most, hogy minden pénzügyi forrásuktól meg lettek fosztva?

Látva magunkat, élvezzük újonnan felfedezett szabadságunkat, melyet visszanyerünk a virtuális rabszolgaság szorításából, éhezés, hajléktalanság, folyamatos félelem valószínűleg nagy kínszenvedés lenne a sötétek számára!

Szóval miért nem vesszük rá legnagyobb elméinket, hogy felszabadítsák és elhozzák nekünk az eddig eltitkolt technológiákat?


Az erő az együttes erőfeszítéseinkben lakozik!
- Nem szabad minden reményünket egyetlen személybe, vagy szervezetbe helyezni!
- Meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy az áhított változásokat elérjük!
- Minden eszközt be kell vetnünk! Így ha egyszer visszanézünk a jövőben, akkor majd jogosan mondhatjuk, hogy része voltam a történéseknek és megtettem mindent a változás érdekében!
- Tegyük meg a nagy lépést előre együtt és hagyjuk magunk mögött a lényegtelen dolgokat!

Fordította és bejegyezte: Magellán

1 megjegyzés:

  1. a hőség ellen példáúl be kell vetni a "NÁRAJÁNA VRADZSÁT".....akinek van füle az hallja....

    VálaszTörlés